Esztercake 2013.03.16. 20:29

Zimankó-kenyér

Hóvihar, fagy... Ha nem lett volna nemzeti ünnep - és nyitva van valami - akkor sem mozdultam volna ki. Van egy kisbolt, amihez szinte alig kell kilépni a lakásból, olyan közel van. Délelőtt kenyér, zsemle, kifli már ott sem volt, váratlan, de kedves vendégeink, akik városunka ragadtak meg éhesek... Ha kenyér nem is, de liszt és élesztő akadt az ABC-be. Ha tudtam volna, hogy ilyen egyszerű... Persze nem olyan szép, mint amiket a boltban lehet kapni, de annál finomabb. Nagyjából négy főre elég, kicsit több mint 70 dkg lett a végeredmény.

Hozzávalók;

  • 2,5 dl víz
  • 1 evőkanál étolaj
  • 2 teáskanál só
  • csipetnyi cukor
  • 550 g sima liszt
  • 20 g élesztő

IMG_7516.JPG

Ebben a sorrendben összegyúrjuk a hozzávalókat, dagasztjuk, amíg sima nem lesz. Ha van a robotgépünkhöz dagasztó fej, akkor sok időt és energiát takarítunk meg a használatával. Fél órára hagyjuk kelni, átgyúrjuk, megformázzuk, bevagdaljuk és újra kelesszük 3/4 órán át. A kelesztéshez ideális hely lehet a sütő, amit 50 fokra előmelegítettünk, de vigyázzunk, ha túl meleg a sütő megsülhet a tészta kérge - bőven elég az 50 fok. Esetleg rakhatjuk radiátorra is (ha éppen fűtésszezon van). Belerakjuk a tésztát a jénaiba, de lehet tortaformába is. Vizezzük le, majd előmelegített sütőben süssük 200 fokon, egy órán át. Hagyjuk kihűlni.

A bejegyzés trackback címe:

https://mitisegyek.blog.hu/api/trackback/id/tr925138521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása